2020. május 09.

Koronavírus-járvánnyal kapcsolatos átmeneti intézkedések

Tájékoztatjuk, hogy tekintettel a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre, minimálisra csökkentjük a személyes találkozásaink számát.

A veszélyhelyzet idejére:

  • felfüggesztjük az informatikai biztonsági követelmények helyszíni ellenőrzéseit,
  • felfüggesztjük rendszergazdai szerződéses ügyfeleink számára a karbantartás jellegű feladatokat, kizárólag távsegítséggel meg nem oldható, az ügymenet-folytonosságot akadályozó hibák esetén kerül sor helyszíni munkavégzésre
    (ennek eldöntése a szervezet vezetőjével közösen informatikai vezetői/ügyvezetői hatáskör)
  • figyelemmel kísérjük a követelmények megvalósulását, a szükséges informatikai biztonsági dokumentumok teljességére törekszünk

A kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt is folyamatosan elérhetők vagyunk, telefonon és távsegítséggel rendelkezésre állunk a szerződéseknek megfelelően.

Ha bármilyen észrevétele, kérdése, kérése van a szolgáltatással, szerződéssel kapcsolatban, kérjük keressen minket a https://www.ipmonitoring.hu/kapcsolat menüpontban található elérhetőségek egyikén.

Informatikai problémákkal kapcsolatban elsősorban kijelölt munkatársak:

Csorba István - informatikai munkatárs, szoftverfejlesztő: +36 20 567 68 55

Budai Péter - informatikai munkatárs,szoftverfejlesztő: +36 70 341 48 95

2019. május 20.

GDPReg rendszer felhasználóknak ingyenes adatvédelmi tájékoztatás, oktatás a GDPR-ral kapcsolatos főbb feladatokról

Kedves Partnerünk!

Nincsen lehetőségünk minden adatvédelemmel kapcsolatosan érkező kérdés megválaszolására, és tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok, intézmények között (is) van tájékozatlanság, sok a bizonytalanság, ezért a GDPR Rendelettel kapcsolatos főbb elvárások, tapasztalatok, hatósági gyakorlat és állásfoglalások átadására, a felmerülő kérdések szakmai megválaszolására országosan elismert adatvédelmi szakjogász, gyakorlott oktató bevonásával alapszintű adatvédelmi oktatást, tájékoztatást szervezünk az IP Monitoring Kft. meglévő informatikai biztonsági (IBF) vagy a GDPReg szoftvert használó partnereinknek.

Rendezvények időpontjai és helyszínei:

2019.06.11. (kedd) 9:00-13:30, Edelényi Művelődési Központ Nagyterem (Edelény, Borsodi út 9.)
2019.06.12. (szerda) 9:00-13:30, Szikszói Városi Intézményműködtető Központ és Könyvtár (Inkubátorház, Szikszó, Rákóczi út 33.)

Tervezett program:

8:30 - 9:00 Regisztráció
9:00 - 9:10 A rendezvénynek helyt adó város köszöntője
Dr. Vártás József - Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője
Füzesséri József - Szikszó Város Önkormányzata polgármestere
9:10 - 9:30 IBF-DPO, NEIH-NAIH. Informatikai biztonsági és adatvédelmi feladatok elkülönítése
Szűcsné Tóth Éva, IP Monitoring Kft., adatvédelmi tisztviselő, IBF
9:30 - 11:30 GDPR alkalmazásának gyakorlati feladatai (a Rendelet alapelveinek megvalósítása, az adatkezelő kötelezettségei, érintettek jogai, érdekmérlegelés, hatásvizsgálat, incidensek kezelése, adatvédelmi tisztviselő feladatai)
Dr. Farkas Tamás adatvédelmi szakjogász, adatvédelmi tisztviselő, Infoszféra oktató
11:30 - 12:00 Szünet
12:00- 13:15 NAIH ajánlások, figyelmeztetések és büntetések a közszférában (gyakorlati tapasztalatok). Kérdések, konzultáció
Dr. Farkas Tamás adatvédelmi szakjogász, adatvédelmi tisztviselő, Infoszféra oktató
13:15 - 13:30 Szünet
13:30 - A helyszínen résztvevő érdeklődőknek: GDPReg szoftver gyakorlati bemutató, rendszerrel kapcsolatos kérdések
Az online résztvevők számára tervezünk bemutatót, a honlapon online webkonferenciára jelentkezésre van lehetőség (jobb oldali Bemutató ikon)

Részvételi díj:

  • GDPReg rendszer felhasználóknak (a szoftverhasználati díjat a jelentkezésig kifizető és a felhasználói fiókot aktiválóknak): regisztrált és szoftverhasználati díjat fizető szervezetenként (hivatalonként, települési önkormányzatonként, intézményenként) 1 fő számára ingyenes
  • További résztvevőknek: 6.000 Ft + ÁFA (egy szervezettől összesen max. 3 fő részvételére van lehetőség, díjbekérő kerül kiállításra)
    Az előadó Dr. Farkas Tamás szerződött DPO partnerei számára egyedileg egyeztetve ingyenes résztvevői létszám a rendelkezésre álló helyek függvényében
  • Online közvetítés: az előadást kizárólag meghívott, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyén kívüli szoftver felhasználóknak online webkonferencián is közvetítjük.

Kérjük, minél hamarabb regisztráljon a lenti Jelentkezés gombon, mivel a helyszínek befogadóképességének (300-300 fő) elérésekor a regisztráció lezárul.
Az ingyenes résztvevőknek is szükséges a regisztráció, ezen felül a díjbekérőt kifizető jelentkezők regisztrációját tekintjük véglegesnek.
A Jelentkezési lapon jelzett igényeket a rendelkezésünkre álló helyekig tudjuk teljesíteni a webkonferencia résztvevők technikai limitje miatt (100 fő), számukra a konferencia hozzáférésről szóló tájékoztatót elküldjük.

Jelentkezés az alapszintű adatvédelmi tájékoztatás, oktatás helyszíni részvételre és az online közvetítésre

A rendezvény célja, hogy a résztvevők/hallgatók megismerjék a GDPR Rendelet alapelveit, az adatkezelők gyakorlati feladatait, a Hatóság elvárásait, kérdéseket tegyenek fel gyakorlott adatvédelmi szakjogásznak, adatvédelmi tisztviselőnek.
A rendezvény után a helyszínen igény esetén lehetőség lesz a gyakorlati megvalósítást támogató GDPReg rendszer bemutatására, az ezzel kapcsolatos kérdések feltevésére, egyedi megbeszélésre.

Az oktatás NEM adatvédelmi tisztviselő képzés, a 2 napos kihelyezett képzés szervezése folyamatban van az Infoszféra Kft. bevonásával, jelezzétek az erre vonatkozó igényeiteket.

A GDPReg rendszerről információ, egyedi árajánlatkérés: ezen a linken

Rendszerhasználat akár 3.456 Ft/hó nettó havidíjtól
/hivatal, önkormányzat, intézmény
csoportos kedvezménnyel, min. 5 tag esetén (nemzetiségi önkormányzatok számára díjtalan)
Adatvédelmi tisztviselő szolgáltatással: 7.456 Ft/hó nettó havidíjtól

Regisztrációs problémával, a www.gdpreg.hu weboldalon, közte a GYIK menüben NEM szereplő információval kapcsolatban elsősorban kereshető:

Schubert Lajos
+36 20 521 89 50
schubert.lajos@gdpreg.hu

Köszönjük az érdeklődést.

Szűcsné Tóth Éva
+36 30 205 23 84
szucsne.toth.eva@gdpreg.hu

2018. november 28.

GDPReg szoftver letölthető tájékoztató
Erőforrás, költség tervezése szükséges!

A tájékoztatáshoz, döntéshez készítettünk egy letölthető tájékoztatót: Letöltés

A GDPReg szoftver használatával a hivatalok, önkormányzatok és az intézmények folyamatosan képesek lehetnek az elvárt megfelelés igazolására, segíti a kötelezően kijelölendő adatvédelmi tisztviselő munkáját.

A szoftver és tájékoztató elérhető: www.gdpreg.hu

A honlapon részletes leírás található az elvárt és a biztosított követelményekről.

Akár 3.456 Ft/hó nettó havidíjtól/hivatal, önkormányzat, intézmény

Regisztrációs problémával, a www.gdpreg.hu weboldalon NEM szereplő információval kapcsolatban elsősorban kereshető:

Schubert Lajos tanácsadó

+36 20 521 89 50

schubert.lajos@ipmonitoring.hu

Nézze meg, mennyit spórolhat (pénzt, munkát, időt)!

A GDPReg Kft. képviseletében is tájékoztatom, hogy a 2013 év óta az önkormányzatok partnereként piacon lévő, informatikai biztonsággal foglalkozó IP Monitoring Kft. fejlesztésével tavaly elkészült az adatkezelési feladatok komplett megoldására a GDPReg rendszer. Nem üres szoftver, sablonok, hanem adatvédelmi adminisztrátor, a felhasználók, adatvédelmi tisztviselők, felhasználók munkáját biztosító eszköz.

Nagyon sokat dolgoztunk a szoftveren, megfelelően előkészítettük a hivatal, önkormányzat(ok) és intézmények adatkezeléseit, ezeket igyekszünk naprakészen tartani, így nem kell megfizethetetlen egyedi tanácsadást kérni, sok milliós ajánlatot elfogadni több éves hűségszerződéssel, vagy használhatatlan anyagot venni, az aránytalanul olcsó ajánlat nem lehet megfelelő.

Hivataloknak, önkormányzatoknak és intézményeiknek a gyakorlati tapasztalatok alapján komplex szolgáltatásra vonatkozó, rugalmas árajánlatot alakítottunk ki, a rendelkezésre álló erőforrásoknak, egyedi igényeknek megfelelően.

A GDPReg RENDSZER használatával lehet olcsón, valamennyi szükséges nyilvántartási, tájékoztatási feladatot elvégezni. Az adatvédelmi rendelet ismerete nélkül is könnyen elsajátítható akár önállóan, de segítünk a bevezetésben, figyelemmel kísérjük és folyamatosan aktualizáljuk a választható adatkezelési sablonokat, a frissítés egyszerűen elvégezhető.

Korábbi, hírlevélben már elküldött letölthető tájékoztatónk, melyben összefoglaltuk a leggyakrabban tapasztalt tévhiteket, kifogásokat:

GDPR egyszerűen tájékoztató letöltése

Válaszok az azóta felmerült kérdésekre:

Miből áll a GDPReg rendszer? Mindenre, amire szükség van, egyedileg lehet kalkulálni az opcionális szolgáltatások kiválasztásával a weboldalon: EGYEDI, LETÖLTHETŐ, KOMPLETT ÁRAJÁNLAT

Az ajánlat pár perc alatt elkészíthető, az alábbiakat kell kiválasztani, megadni:

  • megadni a hivatal, önkormányzat(ok), nemzetiségi önkormányzat(ok) - számukra díjmentes, intézmény(ek) neveit, a maximális 40% kedvezményhez az összesre érdemes kalkulálni, pl. önálló óvoda, szociális központ, közösségi ház, könyvtár (lehet több változatban árajánlatot készíteni)
  • kiválasztani az "Önkormányzatok és intézményeik" szervezet jelleget (10% kedvezmény)
  • kiválasztani a "MIKRO csomagot" - ez jelenleg megfelelő minden hivatalra, önkormányzatra, intézményre (a csomagok közötti különbség a személyi- és lejáró adatkezelések felügyelete, figyelmeztetés a törlendő személyes adatokra egy olyan kényelmi funkció, amely a MÁK adatfeldolgozása miatt nélkülözhető, erre "még nem kellően érett" a legtöbb hivatal, a fontosabb megoldandó feladatokra kell koncentrálni, illetve tudomásunk szerint egyetlen versenytárs sem biztosít eszközt, támogatást, így jelenleg luxus
  • bármely kombinációban (pl. Adatvédelmi tisztviselő szolgáltatással és a nélkül, az összes önkormányzathoz vagy egyhez tartozó intézményekre) újra lehet kalkulálni és letölteni

Az ajánlat tartalma:

  • választható egy adatvédelmi szabályzat (kiterjesztve valamennyi intézményre): Szükséges Javasolt
  • 1 éves szoftverhasználati díj (önállóan a hivatalra, önkormányzatokra/intézményekre): a szoftverben megoldhatók az adatvédelmi nyilvántartási, tájékoztatási feladatok, minden szükséges dokumentum elkészíthető, minimális aktualizálást igényel. Szükséges, ha nem tudja valaki önállóan összeállítani az adatkezeléseket, és ezt naprakészen tartani (nem találkoztunk ilyennel, excelben nem is lehet követni a változásokat)
  • választható 2 óra/önkormányzat/intézmény szoftverbevezetési támogatás (távoli eléréssel, telefonon, közös munkával): ennyi idő elegendő ahhoz, hogy elkészüljenek a legfontosabb nyilvántartások, adatkezelési tájékoztatók, megmutatjuk a szoftver kezelését, mely nem bonyolult, logikussá, érthetővé teszi az a folyamatot. Javasolt
  • adatvédelmi tisztviselő (DPO) szolgáltatás: javasolt kalkulálni rá, egyedileg kell döntést hozni
  • jogszabályi változások követése adatvédelmi szakjogász közreműködésével, folyamatosan bővülő, felhasználókat, adatvédelmi tisztviselőket segítő funkciók, (így érthető, könnyű lesz a GDPR)

Ki legyen adatvédelmi tisztviselő? Ha van rá anyagi forrás, akkor külső szakembert javasolt megbízni, de a legköltséghatékonyabb belső munkatárs megbízása (akár az összes önkormányzatra, intézményre egy közös tisztviselőt, akár intézményenként). Tényleg nem lehet a jegyző. Tényleg nem kell képzettség (jó lenne, ha lenne alapvető ismeret, de nem kötelező). Később is megbízható külső szakember (van országosan elismert, a GDPReg szoftverünk jogi megfelelőségében együttműködő javasolt adatvédelmi szakjogászunk, és már vállal Borsod megyében is más tanácsadó (lásd Regisztrált GDPR tanácsadók)

Érdemes, és hol javasolt adatvédelmi tisztviselő képzésen részt venni? hasznos lenne, de sajnos főként Budapesti helyszínen és elméleti képzést tartanak (elmondják a rendeletet, nem adnak megoldást, csak megijesztik a tisztviselőket. igény esetén tudunk kihelyezett 2 napos gyakorlati képzést szerveztetni Miskolcon
(jogi tanácsadónk Dr. Farkas Tamás az Infoszféra Kft. GDPR oktatója, várjuk az érdeklődést e-mailben (pl. info@gdpreg.hu)

Ki a felelős az adatvédelemért? A GDPR Rendelet alapján nem az adatvédelmi tisztviselő, hanem az adatkezelő (jogi szervezet, hivatal, önkormányzat, intézmény) felelős a megfelelésért, képesnek kell lennie a megfelelés igazolására, felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet a rendeletet sértő adatkezelés okozott. Igen, a polgármester, intézményvezető is, nem csak a jegyző

Meg lehet ismerni a szoftvert döntés előtt, vagy megtanulni a kezelést? Online csoportos webkonferenciákat tartunk, kb. 1 órás időtartamban bemutatjuk a főbb funkciókat, hogy mennyire egyszerű a kezelés, megválaszoljuk a leggyakoribb kérdéseket.
Tervezett időpont: 2019. március 28. (csütörtök) 9 órától, a kérdésektől függő ideig (ezt főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatok körében hirdetjük, korlátozott számban lehet csatlakozni). További információ: hamarosan ezen a honlapon

További kérdések, információk: a www.gdpreg.hu honlapon a Gyakran ismételt kérdések menüpontban

Kérjük, hogy a GDPR feladatok hosszútávú, költséges döntése előtt az Árajánlat menüpontban kérjen árajánlatot több változatban, a megfelelő azonnal meg is rendelhető.

Nem építettünk ki országos üzletkötői hálózatot, nem hirdetünk, az árakat kívánjuk alacsonyan tartani, és hosszú távon partnerei maradni az önkormányzatoknak.

Összefoglalóan az adatkezelési szabályzaton és adatvédelmi tisztviselő kijelölésén kívül a legfontosabb azonnali feladatok:

  • összeállítani az a ténylegesen folytatott adatkezelések listáját, elkészíteni az adatkezelések, adatfeldolgozások nyilvántartását: (pl. adatkezelés célja, jogalapja, leírás, vonatkozó jogszabályok, adatkezelés elmaradás következménye, adatkezelés felelőse, érintettek, adattovábbítás esetén a címzettek listája, adatfeldolgozók): ezt mi elvégeztük, pár kattintással ki kell választani, minimálisan aktualizálni, bármikor módosítható, kiegészíthető
  • az aktuális adatkezelésekről tájékoztatni kell az érintetteket, munkavállalókat, ügyfeleket: a szoftverben azonnal nyomtatható tájékoztatók, hozzájárulási nyilatkozatok készíthetők, az ügyfeltájékoztatók honlapba illesztési lehetőségével
  • nyilvántartásokat vezetni (pl. adatfeldolgozók, érintetti kérelmek, adatvédelmi incidensek): szoftverben történik
  • az érdekmérlegelési teszteket is tartalmazza a szoftver, ezek bármikor módosíthatók
  • az adatvédelmi hatásvizsgálatot és az adatkezelések kötelező felülvizsgálatát várhatóan 2021 májusban kell elvégezni (mindkettő megoldott a szoftverben, dokumentált módon)
  • az informatikai biztonsági szabályzatot betartani (ez már nem csak az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény szerinti kötelezettség)

Regisztrációs problémával, a www.gdpreg.hu weboldalon, közte a GYIK menüben NEM szereplő információval kapcsolatban elsősorban kereshető:

Schubert Lajos
tanácsadó
+36 20 521 89 50
schubert.lajos@ipmonitoring.hu

Az IP Monitoring Kft. ügyvezetője, Szűcsné Tóth Éva rendelkezik az Elektronikus Információs rendszerek biztonságáért felelős jogosultsággal, így szakmailag megfelelő, kockázatértékelésre és biztonsági szintbe és osztályba sorolásra alapuló biztonsági szabályzat készítését vállalja.

Az IP Monitoring Kft. a Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása, IT biztonsági szabályzat elkészítése, az Önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítása, migrációja, tesztelés, élesítés feladatokra az E-Szoftverfejlesztő Kft. szakmai együttműködő partnere.

2019. február 13.

Tájékoztatás ASP IVK-Gazdálkodás integrációról

Amennyiben az önkormányzatnál nem egyszerre történt az IVK és KATI migrációja, akkor a betétlapok bruttó értékei között eltérések lehetnek. A helyes működés egyik feltétele, hogy az IVK szakrendszerben nyilvántartott kezdő bruttó értéknek meg kell egyeznie a GAZD-ban lévő kezdő bruttó értékkel. Amennyiben eltérés van a két szakrendszer között, akkor a szinkronizáció nem hajtható végre. Továbbá vannak hiányosságok az integrációs kapcsolatoknál, melynek megoldására a "ASP_INTEGRACIOS_FOLYAMATOK_20180411_v2.0" leírás ad útmutatást.
Az erre vonatkozó rész ezen a Letöltés gomb segítségével tölthető le.

2018. november 28.

GDPReg szoftver letölthető tájékoztató
Erőforrás, költség tervezése szükséges!

A tájékoztatáshoz, döntéshez készítettünk egy letölthető tájékoztatót: Letöltés

A GDPReg szoftver használatával a hivatalok, önkormányzatok és az intézmények folyamatosan képesek lehetnek az elvárt megfelelés igazolására, segíti a kötelezően kijelölendő adatvédelmi tisztviselő munkáját.

A szoftver és tájékoztató elérhető: www.gdpreg.hu

A honlapon részletes leírás található az elvárt és a biztosított követelményekről.

Akár 3.456 Ft/hó nettó havidíjtól/hivatal, önkormányzat, intézmény

Regisztrációs problémával, a www.gdpreg.hu weboldalon NEM szereplő információval kapcsolatban elsősorban kereshető:

Schubert Lajos tanácsadó

+36 20 521 89 50

schubert.lajos@ipmonitoring.hu

2018. május 9.

MÁK által törzskönyvi nyilvántartáshoz szükséges minősített aláírás igénylőlap kitöltési segédlet

Segítségként készítettünk a minősített aláírás igényléshez segédanyagokat: Kitöltött Tanúsítvány megrendelő és regisztrációs űrlap mintákat, valamint csatoljuk a Kincstártól erre vonatkozóan érkezett végzést, tájékoztatót.

Az eddigi kommunikáció alapján feltételeztük, hogy az ASP szakrendszer teljes körűen támogatni fogja az elektronikus ügyintézést. Egyes hatóságok gyakorlata eltérő lehet ezzel kapcsolatban.


A minták alapján kell kitölteni a NISZ oldaláról (https://hiteles.gov.hu/cikk/3/megrendeles) letölthető legfrissebb dokumentumot!

Tanúsítvány megrendelő és regisztrációs űrlap kitöltési minta Letöltés
(Kitöltött minta polgármester, jegyző részére)

Tanúsítvány megrendelő és regisztrációs űrlap kitöltési minta Letöltés
(Kitöltött minta intézményvezetők, nemzetiségi elnökök, ügyintéző részére)


Magyar Államkincstár vonatkozó tájékoztató Letöltés

Magyar Államkincstár vonatkozó végzés Letöltés

2018. május 5.

MÁK által törzskönyvi nyilvántartáshoz szükséges minősített aláírás

2018. februártól a Magyar Államkincstár a törzskönyvi nyilvántartáshoz teljes körű elektronikus ügyintézést biztosít. Ez a gyakorlatban - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében egyértelműen - azt jelenti, hogy csak ún. minősített elektronikus közokiratot fogad el. A minősített tanúsítvány a NISZ Zrt. szolgáltatótól igényelhető, időigényes a beszerzése (díjtalan, az átvételért kell fizetni, részletek a tájékoztatóban). Az elkészült tanúsítványt személyesen lehet átvenni Budapesten, de 10 fő felett van lehetőség helyszíni átvételre is. Javasoljuk az önkormányzatok, hivatalok egymás közötti egyeztetését.

Kormányzati Elektronikus Aláíró és Aláírás-ellenőrző Szoftver (eKAT) Felhasználói leírás Letöltés

A minősített tanúsítvány feljogosít arra, hogy az elkészített dokumentumokat, kérelmeket elektronikus közokiratként tudjuk előállítani az alábbiakkal ellátva:

  • elektronikus aláírás
  • időbélyegző
  • szervezeti bélyegző

Ez a minősített tanúsítvány a jövőben más közigazgatási szervezeteknél is szükséges lesz.

Első lépés a Tanúsítvány megrendelő és regisztrációs űrlap és szükséges dokumentumok kitöltése és megküldése a NISZ Zrt. felé (info@hiteles.gov.hu e-mailcímre vagy a +36 1 7950100 faxszámra).

További információk: http://hiteles.gov.hu/cikk/3/megrendeles

A tanúsítvány átvétele után az alábbi linkről (https://eszemelyi.hu/letoltesek) letölthető és telepíthető az a program, amivel a dokumentumokat lehet hitelesíteni és elektronikus közokiratot előállítani. A telepítéssel és a programmal kapcsolatos információk a Kormányzati Elektronikus Aláíró és Aláírás-ellenőrző Szoftver (eKAT) Felhasználói leírásában szerepelnek.

2018. április 2.

Egyedi Iratkezelési szabályzattal és Levéltári átadással kapcsolatos tájékoztatás

A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj_Zemplén Megyei Levéltára tájékoztatója Letöltés

Az ASP működési rendnek megfelelő Iratkezelési szabályzatot az IP Monitoring Kft.-től megrendelő hivataloknak az E-Szoftverfejlesztő Kft. készítette. Ha a szabályzat e-mailben (az eszoftirodafgy@gmail.com címről) nem érkezett meg, akkor e-mailben kérni kell.
Írásban kérni lehet szerkeszthető formátumban is.

Az eddig beérkezett (megyénként változó) hiánypótlások feldolgozásra kerültek, jellemzően az alábbi kiegészítésre volt szükség.
Ezeket a szerkeszthető szabályzatba be lehet illeszteni, vagy e-mailben jelezni kell (főként ha volt több hiánypótlás) a fenti e-mailcímre.

  • Településenként változik, de kb. 10.oldal 23.pont:
    Képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveit (nyílt és zárt ülések, illetve nemzetiségi önkormányzat testületi üléseinek jegyzőkönyvei) tárgyév végén keménytáblás könyv formában kell bekötni.
  • Településenként változik, de kb. 31.oldal, 34.pont:
    Képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvei (nyílt és zárt ülések, illetve nemzetiségi önkormányzat testületi üléseinek jegyzőkönyvei) keménytáblás könyv formában bekötve kerülnek levéltári átadásra.
A szabályzatot a letölthető tájékoztatás és a szokásos eljárás alapján továbbítani kell először a Kormányhivatal számára.
2018. február 15.

Hivatali kapu és cégkapu csatlakozási kérdőív

A Hivatali kapu és Cégkapu csatlakozási kérdőívek elérhetősége megváltozott, továbbiakban a Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (szeüsz) keretén belül találhatóak meg.

A csatlakozási kérdőívek az https://szeusz.gov.hu/bksz oldalon érhetőek el, ingyenes regisztrációt és bejelentkezést követően tölthetőek le.

Regisztrálni a megjelenő oldalon az Új fiók létrehozása linkre kattintva vagy közvetlenül a https://szeusz.gov.hu/user/register oldalon van lehetőség.

Az elektronikus ügyintézési törvény betartásához a helyi és nemzetiségi önkormányzatoknak és az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerveknek rendelkeznie kell hivatali kapuval vagy cégkapuval.

A csatlakozási kérdőíven többek között meg kell adni a szervezet rövid nevét, amely a csatlakozó egyedi azonosítója lesz a rendszerben. A tervezett rövid név egyediségét és szabályoknak való megfelelését ajánlott az alábbi szolgáltatással ellenőrizni: http://rovidnevellenorzes.gov.hu/

Fontos: A rövid nevet a rendszer működési logikájából adódóan később nem lehet megváltoztatni.

Az ÁNYK keretprogrammal kitöltött "B208 Változásbejelentési kérelmet" legkésőbb február 28-ig kell beküldeni.


MÁK tájékoztatás Cégkapu bejelentésről Önkormányzatok részére

MÁK tájékoztatás Cégkapu bejelentésről Nemzetiségi Önkormányzatok részére
2018. február 13.

MÁK tájékoztatás az ASP rendszer NEIH felé történő lejelentéséről

MÁK Tájékoztató Letöltés

Mivel a központi szolgáltatók sem teljesítik az ASP rendszerekre vonatkozó követelményeket, ezért az adatgazda hivataloktól is csak a projekt végétől, 2019. második felétől várják el a 2017.10.09.-én közzétett Tájékoztatás az önkormányzati ASP rendszerekhez csatlakozáshoz megvalósítandó informatikai biztonsági követelményekről dokumentumban felsorolt követelmények maradéktalan megvalósulását.

Tájékoztatás az önkormányzati ASP rendszerekhez csatlakozáshoz megvalósítandó informatikai biztonsági követelményekről Letöltés

Mivel az Ibtv. és a NEIH elvárásai nem csak az ASP szakrendszerekre vonatkoznak, hanem a választási, anyakönyvi és egyéb., pl. szociális szakrendszerekre, tehát elkerülhetetlen az osztályba sorolás elvégzése, az OVI űrlapokat ezekre a rendszerekre vonatkozóan el kell készíteni, ill. a korábbi adatszolgáltatást meg kell ismételni. A biztonsági osztályba és szintbe sorolást az IBSZ-ben és a NEIH űrlapokon rögzíteni kell, a rendszerek elvárt biztonsági osztályát és a hivatal biztonsági szintjét, az azokhoz tartozó követelmények megvalósulását a NEIH-OVI és NEIH-SZVI űrlapokon (excel/XML fájlokban), illetve a hiányosságok megszüntetésére készített cselekvési tervet a hatóságnak szolgáltatni kell. Az informatikai biztonsági szabályzattal kapcsolatos feladatokról 2018. január elején e-mailben küldtünk tájékoztatást (tárgya: Önkormányzati adattrezor, Archiválási szabályzat, Informatikai biztonsági szabályzat tájékoztatás). Az informatikai biztonsági szabályzatra szerződötteknek határidőben, 2018.06.30-ig elkészítjük a szabályzatot és a hiányosságokról készült cselekvési tervet, a rendszeres szolgáltatásra szerződéssel rendelkezőknek valamennyi dokumentumot. A helyszíni felmérést ütemezzük.

2018. február 8.

Önkormányzati honlapra tájékoztató anyag

Az E-ügyintézési tv. alapján az Önkormányzat feladata az Önkormányzati Hivatali Portálon vagy az elektronikus űrlappal nem támogatottak ügyek esetén az e-Papír szolgáltatás segítségével elektronikus ügyintézés biztosítása, melyről az ügyfeleket, gazdálkodó szervezeteket tájékoztatni szükséges. Elkészítettünk és partnereinknek 2018.02.08-án e-mailben elküldtünk egy mintát, mely segítségül szolgálhat a Települési portálon vagy az Önkormányzat honlapján való közzétételhez. Ha szükséges, ismét elküldjük, kérjük e-mailben jelezni a szucsne.toth.eva@ipmonitoring.hu címre.

2018 január 16.

Módosult a Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás

Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-csatlakoztatsi-konstrukci-az-nkormnyzati-asp-rendszer-orszgos-kiterjesztshez-cm-felhvs-7

Módosuló pont megnevezése

Korábbi szöveg

Új szöveg

3.1.2.1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek

1. Szakmai tevékenységek

1.3 Önkormányzatok elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása

Az önkormányzat elektronikus ügyintézési folyamatának kialakítása, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó belső szabályzások megalkotása, a szükséges önkormányzati rendeletek elkészítése, a folyamatban részt vevő ügyintézők felkészítése.

Az önkormányzat elektronikus ügyintézési folyamatának kialakítása, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó belső szabályzások megalkotása, az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata és szükség esetén történő módosítása, az elektronikus ügyintézésre irányuló jogszabályi kötelezettséggel való összhang megteremtése céljából, továbbá a folyamatban részt vevő ügyintézők felkészítése.

3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások

1.3

Önkormányzatok elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása

Csatlakozás az ASP elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez és ennek segítségével elektronikus ügyintézési szolgáltatás nyújtása az állampolgárok és a vállalkozások felé az ASP tájékoztatási portálon megjelölt módon, amennyiben a lakosság lélekszáma a 3000 főt meghaladja.

Önkormányzati feladatok:

  • bevezetett helyi adók, átengedett központi adók bevallására szolgáló űrlapok kitöltését segítő útmutató elkészítése, honlapon való közzététele, Önkormányzati Hivatali Portálrendszerben az űrlapok publikálása,
  • vállalkozók és számviteli szolgáltatók körében az online bevalláskitöltő rendszer ismertetése, szükség esetén bemutatása/oktatása
  • az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 5. § (3) bekezdés hatályos szövege szerinti önkormányzati rendelet megalkotása.

Kötelezően elvégzendő tevékenység (támogatási kategóriától függően).

Csatlakozás az ASP elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez és ennek segítségével elektronikus ügyintézési szolgáltatás nyújtása az állampolgárok és a vállalkozások felé az ASP tájékoztatási portálon megjelölt módon, amennyiben a lakosság lélekszáma a 3000 főt meghaladja.

Önkormányzati feladatok:

  • bevezetett helyi adók, átengedett központi adók bevallására szolgáló űrlapok kitöltését segítő útmutató elkészítése, honlapon való közzététele, Önkormányzati Hivatali Portálrendszerben az űrlapok publikálása,
  • vállalkozók és számviteli szolgáltatók körében az online bevalláskitöltő rendszer ismertetése, szükség esetén bemutatása/oktatása
  • az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata és esetleges módosítása

Kötelezően elvégzendő tevékenység (támogatási kategóriától függően).

5.6. Az elszámolhatóság további feltételei

Számlaösszesítők használatára vonatkozó előírások:

Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tekintetében összesítőkön történik a megvalósítás során az elszámolás:

− személyi jellegű költségek összesítője

Számlaösszesítők használatára vonatkozó előírások:

Jelen felhívás keretében az alábbi költségek tekintetében összesítőkön történik a megvalósítás során az elszámolás:

− személyi jellegű költségek összesítője
− utazási költségek összesítője

4. számú melléklet

2. táblázat – Rendeletek, utasítások, határozatok

137/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható elektronikus aláíráshoz és bélyegzőhöz kapcsolódó követelményekről

24/2016. (VI. 30.) BM rendelet a bizalmi szolgáltatásokra és ezek szolgáltatóira vonatkozó részletes követelményekről

Segédletek dokumentumok:

-

Utazási költséghez kapcsolódó elszámolási sablon

Segédletek dokumentumok:

Személyi jellegű költségösszesítő

Szociális hozzájárulási adó (27%)

Szociális hozzájárulási adó (22%)



Változások összefoglalásának megtekintése

2018. Január 17.

Archiválási szabályzat

A Belügyminisztériumtól és a Magyar Államkincstártól kapott legfrissebb információk szerint az ASP-hez rendszercsatlakozással csatlakozó önkormányzatnak nem kell Archiválási szabályzatot készíteni, nincs semmi dolga a Kormányzati Adattrezorral kapcsolatos archiválásra vonatkozóan.

Az Informatikai biztonsági szabályzatban a Kormányrendeletre való hivatkozást kerül majd elhelyezésre.

Az interfésszel és a 2019-ben csatlakozó önkormányzatok számára 2018. január 24. 10:00 órától tartanak tájékoztatót a Belügyminisztérium épületében.

MÁK tájékoztatás a Kormányzati Adattrezorról
2018. Január 8.

Kormányzati Adattrezor, Archiválási szabályzat

Az elektronikus ügyintézéssel összefüggő adatok biztonságát szolgáló Kormányzati Adattrezorról szóló 466/2017. (XII. 28.) Korm. rendeletre hivatkozva félreérthető információkat kaptak az önkormányzatok.

A 2017.12.28-án kihirdetett, 2018. január 1-én hatályba lépett rendelet 8. Az önkormányzati ASP rendszerre, valamint a Kormányzati Felhőre vonatkozó speciális rendelkezéseiben az alábbiak szerepelnek: "Az önkormányzati ASP rendszerről szóló kormányrendelet alapján az önkormányzati ASP rendszerhez rendszercsatlakozással csatlakozott önkormányzat az adattrezor-archiválási kötelezettségének az önkormányzati ASP rendszer útján tesz eleget, egyéb rendszerei vonatkozásában adattrezor-archiválási, valamint archiválási szabályzatkészítési kötelezettség nem terheli. ... az archiválási szabályzat készítésére kötelezett adatkezelő által készített archiválási szabályzatban elegendő az adott információs rendszer kapcsán pusztán annak tényére utalni, hogy az adattrezor-archiválás a Kormányzati Felhő üzemeltetője útján történik."

Az önkormányzati adattárházban kezelt adatok adatkezelője az önkormányzati ASP-ről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet 9. § (6) bekezdése értelmében a Magyar Államkincstár.

Állásfoglalásom alapján a rendeletnek megfelelő archiválási, Archiválási szabályzat készítési kötelezettség az adatkezelő Magyar Államkincstárat terheli.

Sajnos az Elektronikus Ügyintézés Felügyelet egyik számán sem elérhető, a NEIH nem illetékes.
Csampa Zsolt önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkártól származó információ alapján a napokban hivatalos állásfoglalás készül arról, hogy a 2018. januárig rendszercsatlakozással ASP-hez csatakozóknak (az önkormányzatok többségének) van-e az adattrezorral kapcsolatban teendője.

Ha szükséges, akkor az Informatikai biztonsági szabályzatra szerződötteknek - az Informatikai biztonsági szabályzat átadásától függetlenül - 2018. január 25-ig elkészítjük az Archiválási szabályzatot és a szükséges dokumentumokat.

2017. December 22.

Elektronikus ügyintézés (ELÜGY) tájékoztatás

Tisztelt Ügyfeleink!

A Magyar Államkincstár közzétette az elektronikus ügyintézésre vonatkozó tájékoztatóit.

Összefoglaljuk a legfontosabb ismereteket (Források: ASP Központ tájékoztatás, magyarorszag.hu, nisz.hu), teendőket, valamint az egyes feladatokban az IP Monitoring Kft. szerződött ügyfeleinek nyújtott támogatását.

Az elektronikus ügyintézésre vagy a rendszeres informatikai biztonsági szerződéssel rendelkező 1-es támogatási kategóriás ügyfeleknek eljuttatjuk tájékoztatónkat
2017. December 12.

Információátadási szabályzat

Az együttműködő szerveknek (köztük a helyi önkormányzatoknak) információátadási szabályzatot kell elfogadniuk, amelyet legalább 15 nappal az információátadási szolgáltatás nyújtásának megkezdése előtt, 2017. december 15-ig elektronikusan meg kell küldeni a Felügyeletnek /E-ügyintézési tv. 65. § (1) bekezdés/

Az EÜF véleményezésének megfelelően módosításra került az Információátadási szabályzat.

Aki korábban kitöltötte az alapadat bekérőt, és kapott Információátadási szabályzatot, az a napokban megkapja a korábbi adatokkal kitöltött új szabályzatot (önkormányzatonként).

Aki még nem választotta ki azokat az ügyeket, amiket a jövőben elektronikusan lehet intézni, az a megnyíló táblázatot töltse ki és küldje el az euf@eszoft.hu vagy eva@ipmonitoring.hu címre.


Információátadási szabályzat elkészítéséhez szükséges alapadatok

A táblázatban jelölni kell X-szel azokat az ügycsoportokat, melyek a hivatal működése során előfordulhatnak.

Akkor szükséges önkormányzatonként kitölteni, ha nem ugyanazok az intézendő ügyek.
A kapott szabályzatot az önkormányzat szabadon tovább módosíthatja, illetve jelezheti módosítási igényét
(euf@eszoft.hu, telefon: +36 44 449 153, +36 70 775 32 97)


A szabályzatokat nem szükséges kinyomtatni és aláírni.


Az Elektronikus Ügyintéztési Felügyeletnek a Hivatali kapun vagy az euf@bm.gov.hu e-mail címre kell elküldeni.
Tárgy: Információátadási szabályzat a 2015. évi CCXXII. türvény alapján

2017. December 1.

Kataszter migráció jegyzőkönyv kitöltési segédlet

Az E-Szoftverfejlesztő Kft. közzétette a migrációs jegyzőkönyv kitöltéséhez a minta jegyzőkönyvet.

Kataszter minta jegyzőkönyv letöltés

Migrációval kapcsolatos probléma, kérdés esetén az elérhetőségük:

eszoftirodafgy@gmail.com, migracio@eszoft.hu, telefon: +36 44 449 153, +36 70 775 32 97

2017. November 28.

Időközi elszámolás az első ütemben, 2017. januártól csatlakozók számára

A KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez pályázati felhívás alapján, az Irányító Hatóság november 14-ei miskolci tájékoztatóján elhangzottaknak megfelelően hamarosan időközi kifizetési igénylést szükséges benyújtani.

"A támogatási előleg - vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete - kifizetésétől számított tizenkét hónapon belül időközi kifizetés igénylést szükséges benyújtani, és a támogatási előleggel legkésőbb a záró kifizetési igénylésben el kell számolni."

Projektmenedzsmenttel, egyéb részletekkel kapcsolatban a pályázat elkészítésében közreműködőhöz kell fordulni.
2017. November 22.

Kataszter migráció (E-Szoftverfejlesztő Kft. tájékoztató alapján)

Az E-Szoftverfejlesztő Kft. a kataszter migrációt megrendelőknek az ellenőrző programnak megfelelően elvégezte a szükséges adattisztítási eljárásokat.
Ennek eredményeképpen az E-KATA-ban tárolt valamennyi kataszter migrációját hibátlanul tudják előállítani.

1. Migrációs állományok és jegyzőkönyv

[Település] önkormányzat állományainak letöltése:
https://www.ekata.hu/migracio.aspx?UID=[azonosito]

Tartalma: a 3 migrációs állomány, hiba ellenőrző excel, jegyzőkönyv.
Közös hivatal esetén minden településnek külön levelet és állományt küldtek.
Ha nem érkezett meg, ezeken az elérhetőségen lehet érdeklődni: eszoftirodafgy@gmail.com, migracio@eszoft.hu, telefon: +36 44 449 153

Az E-Szoftverfejlesztő Kft. és az IP Monitoring Kft. szerződött önkormányzatainak NEM KELL TELEPÍTENI, FUTTATNI a Kincstár ellenőrző programját (az E-Szoftverfejlesztő Kft. már megtette)!

2. Jegyzőkönyv

A letöltött jegyzőkönyvben a sárgával kiemelt részeket kell kitölteni.
A 3. pontban elvileg nem lehet hiba, amennyiben mégis, jelezze (e-mail: eszoftirodafgy@gmail.com, migracio@eszoft.hu).

A 4. pontban (tételes ellenőrzés) a migráció ellenőrző program 10 betétlapot választott ki, melyeket egyeztetni kell a kataszter adataival (tesztelési jegyzőkönyvben nyomtatni a megfelelő excel sorokat és kataszteri betétlapokat).
A "tesztelés, élesítés" feladatra megbízást adó önkormányzatoknak az E-Szoftverfejlesztő Kft. el fogja küldeni a tesztelési jegyzőkönyvet is.
Ezt egyenként, kézzel kell elkészíteniük, de a már szerződött partnereknek ígéret szerint határidőre megküldik.

3. Állományok beküldése

A Kincstár körlevele alapján: "Kérjük, hogy a helyes állományokat és a jelentést 2017. december 01-ig az e-Adatra „Tájékoztató” témába feltölteni szíveskedjenek."

E-Szoftverfejlesztő Kft. adatfeldolgozási megállapodás, próbamigráció

Szerződött partnereinknek az E-Szoftverfejlesztő Kft. végzi az adatmigrációt, aki megkezdte a próbamigráció előkészítését.

Az E-Szoftverfejlesztő Kft., mint adatfeldolgozó és a DMS One Zrt. mint adatfogadó a migráció idejére kezeli az iratkezelési szakrendszer adatait, ezért szükséges az E-Szoftverfejlesztő Kft. és a hivatal vagy önkormányzat(ok) között az adatfeldolgozás konkrét szabályait tartalmazó megállapodás aláírása és eljuttatása. A megállapodást mindenkinek, a közvetlenül őket megbízóknak is kiküldik. Aláírása nem érinti a meglévő szerződéseket, az nem lesz része a pályázatnak, ezért hivatal nevében is aláírható.

A migrációt a beérkezett megállapodások sorrendjében tudják elvégezni, a MÁK nagyon rövid határidőt adott (2017. november).

Kérjük a megállapodás letöltését és az aláírt megállapodás visszaküldését e-mailben társaságunknak (asp@ipmonitoring.hu) vagy az e-mail feladójának (eszoftirodafgy@gmail.com).

Adatfeldolgozási megállapodás letöltése

Partnereinknek a további teendőkkel kapcsolatban tájékoztatást juttat el az E-Szoftverfejlesztő Kft. vagy társaságunk. A migráció menetéről 2017.10.24-25-én előadást szervezünk, melyre várjuk az érintetteket.

A Teljesítésigazolást csak az elvégzett próbamigráció után, novemberben kell visszaküldeni.

Iratkezelés próba migráció teljesítési igazolás letöltése

Ingatlanvagyon-kataszter próba migráció teljesítési igazolás letöltése

Kivonat a megállapodásból:
  • - A megállapodás a felek között megkötött ASP migrációra vonatkozó szerződésének adatfeldolgozás konkrét szabályait tartalmazó kiegészítése. Nem módosítja, csak kiegészíti a szerződő felek között szerződést.
  • - Adatfeldolgozó vállalja, hogy az Adatkezelő számítógépére telepíti és aktiválja azt a migrációs programot, mely képes automatikusan kinyerni a jelenleg használt szoftverből a Migrációhoz szükséges adatokat az ASP Központ által közzétett specifikációban meghatározott (CSV) formátumban.
  • - A Szoftver kézi utasításra, vagy automatizált módon minden naptári napon a beállított időpontban előállítja és feltölti az önkormányzati ASP migráció fogadó oldali eljárását fejlesztő DMS One Zrt. (továbbiakban Adatfogadó) által meghatározott szerverre az aktuális Adatexport állományt.
  • - Az Adatkezelő az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 10. § (4) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően jelen megállapodás aláírásával a következő megbízást adja: a) az Adatfeldolgozó az Adatexport állományok legfrissebb verzióját továbbítsa az ASP Központ vagy az Adatfogadó részére (adattovábbítás), b) az Adatfogadót megbízza az Adatexport állományok fogadásával és az Adatexport állományok legfrissebb verziójának biztonságos tárolásával.
  • - Az Adatfeldolgozó és az Adatfogadó az adatfeldolgozási tevékenységeket az adatmigrációs folyamat befejezéséig, maximum 2018.01.30. napjáig terjedő határozott időtartamra látja el. Ezen időtartam lejártával az adatfeldolgozási megbízás megszűnik anélkül, hogy ehhez bármely fél külön nyilatkozata válna szükségessé.
2017 November 16.

Az E-Szoftverfejlesztő Kft. több önkormányzati hivatal számára készítette el a kötelező információátadási szabályzatot, melyeket az önkormányzatok véleményezésre beküldtek.

Az EÜF az alábbiakban felsorolt pontosításokat kérte az önkormányzatoktól.

Kéréssel fordultunk az EÜF felé, hogy részletes válaszaikkal segítsék a szabályzatok pontosítását. Amennyiben személyes konzultációt biztosítanak, a teljes szabályzatot pontonként, részletesen is elemezni tudjuk.
Amint sikerül választ kapni a feltett kérdésekre, azonnal módosítani fogjuk az elkészített szabályzatokat.


Információátadási szabályzat tájékoztatás letöltése

A Kincstári tájékoztató szerint a kataszter migráció határideje 2017.november 2.

Nyomtatható tájékoztatónkban ismertetjük a teendőket a migrációval és az ASP indulásával kapcsolatosan.

Tájékoztató letöltése: http://www.eszoft.hu/katasztermigracio.pdf

ASP migrációról E-Szoftverfejlesztő Kft. előadás, rendezvény meghívó


A Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című pályázati felhívás keretében
adatmigrációra szerződéssel rendelkező partnereink számára szakmai előadást szervezünk:

2017. október 24-én, kedden 9.00-kor
2017. október 25-én, szerdán 9.00-kor


Az előadás ingyenes, regisztrációhoz kötött, kizárólag az adatmigrációra szerződéssel rendelkezők számára szervezett.


Helyszín: CITY HOTEL MISKOLC, 3529 Csabai Kapu 6-8. (1. emeleti rendezvényterem) - térkép: https://goo.gl/maps/1EZvv6iqhAp


Előadók:

Pisák Szabolcs, E-Szoftverfejlesztő Kft. Csizmazia Tibor, E-Szoftverfejlesztő Kft.

Tervezett témák:
  • gazdálkodási szakrendszer, tárgyi eszközök adatmigráció
    (2018-tól csatlakozók számára)
  • ingatlanvagyon-kataszter szakrendszer adatmigráció
  • iratkezelő szakrendszer adatmigráció, évzárás, nyitás
  • próba migráció 2017. novemberben
  • tanúsított migrációs eljárások összefoglalója
  • a csatlakozásig elvégezhető feladatok
  • tesztelés, élesítés gyakorlati menete, dokumentálás
  • aktuális kérdések
  • konzultációs lehetőség

Időtartam: kb. 2,5 óra (kávészünettel)


Kérjük partnereinket, hogy a tervezett létszámot az e-mailben szereplő elektronikus űrlapon kérjük jelezze.
Ha nem kapott meghívást, vagy a meghívóban szereplő időpont nem megfelelő, jelezze telefonon vagy e-mailben.

2017 Október 3.

Ingatlanvagyon-kataszter nyilvántartás migrációs felmérés

Forrás: Magyar Államkincstár

2017.10.10-ig kitöltendő az e-Adaton elérhető táblázat.

Mivel az IP Monitoring Kft. adatmigrációt végző szolgáltatója az E-Szoftverfejlesztő Kft., ezért partnereinknek az alábbi kitöltést javasoljuk:

A "D" oszlop kiválasztása után megjelenik az A, B és C oszlop.
Közös hivatal esetén minden településre meg kell adni az adatokat.

Ennek az E-KATA, KATAWIN programot használók esetén a javasolt kitöltése:

I. Forrásrendszer: E-KATA vagy KATAWIN
J. Forrásrendszer szállítója: E-Szoftverfejlesztő Kft.
K. Migráció módja: Migrációs struktúra
L. Migrációs állomány előállítója: E-Szoftverfejlesztő Kft.
M. Ingatlanok száma: Le kell futtatni a kataszteri naplót, a lista végén található a darabszám.

MÁK tájékoztatás: Letöltés
MÁK útmutató a táblázat kitöltéséhez: Letöltés

Az E-Szoftverfejlesztő Kft. a DMS One Zrt. és NISZ Zrt. által tanúsított migrációs eljárással rendelkezik

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy szerződött partnetünk az E-Szoftverfejlesztő Kft. a DMS One Zrt. és NISZ Zrt. által tanúsított migrációs eljárással rendelkezik, mely biztosítja a migrációs folyamatok zökkenőmentes lebonyolítását.

Igazoló dokumentum: www.eszoft.hu/migracios_tanusitvany.pdf

A fenti információval kapcsolatban az E-Szoftverfejlesztő Kft. e-mail tájékoztatást küldött partnereinek.
Az IP Monitoring Kft. vagy az E-Szoftverfejlesztő Kft. partnereinek, akik az önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítása, migrációja csatlakozási feladatra szerződéssel rendelkeznek, most további teendője nincsen. A meglévő iratkezelési szakrendszer adatai (2017 év és az előző évek, amennyi elektronikus adat rendelkezésre áll) változatlan tartalommal átadásra kerülnek az ASP-be.

2017 Szeptember 29.

Tájékoztatás az ASP azonosításhoz kapcsolódó eID szerver átállásról

Forrás: MÁK B.-A.-Z. Megyei Igazgatóság

Az ASP rendszer használata során az azonosításra szolgáló eszköz az eSzemélyi kártya, mely azonosításhoz az eSzemélyi kliens és a központi eAzonosítás (eID) szerver használata szükséges. Az eID szerver új verziója került kiadásra, melynek változásai az eSzemélyi kliens és az eID szerver közötti kommunikációt is érintik.

A változások miatt az eSzemélyi Kliens legalább 1.3.7 verziójának telepítése szükséges minden ASP rendszert használó munkatárs részére.

2017. október 9–től kizárólag csak az új, 1.3.7 verziójú eSzemélyi klienssel tudnak belépni a rendszerbe

Teendők:

Az eSzemélyi kliens legfrissebb, 1.3.7 verziójának letöltése, telepítése: https://eszemelyi.hu/app/eSzemelyi_Kliens_1_3_7.msi

Felmerülő kérdéseiket, problémáikat az ASP Ügyfélszolgálatának elérhetőségein is jelezhetik: asp.hd@allamkincstar.gov.hu és a Call Center +36-1-327-5840 telefonszáma.

Ha az eSzemélyi kliens telepítésével, a régi kliens eltávolításával kapcsolatban technikai segítségre van szüksége, keresse az informatikai vezetőt vagy munkatársakat (https://www.ipmonitoring.hu/kapcsolat), az IP Monitoring Kft. ügyfeleknek szükség esetén telefonos- vagy távsegítséget nyújtunk.

E-ügyintézés

Elkészült és az E-Szoftverfejlesztő Kft.-vel való együttműködésünk alapján a szerződött partnereknek (az önkormányzati ASP pályázat 1.3. elektronikus ügyintézés, 1.kategória esetén 1.2.szabályzatok fejezete vagy rendszeres informatikai biztonsági szerződés keretében) INGYENESEN elkészítjük az Információátadási szabályzatot.

Vállaljuk az elkészített szabályzat ingyenes átdolgozását, frissítését 2018 év végéig.

Kérjük töltse ki a http://www.eszoft.hu/euf/szabalyzatalapadatok.xls címen elérhető excel táblázatot és küldje el az euf@eszoft.hu címre, jelezve: IP Monitoring Kft. szerződött partner.

Az adatok alapján előállítják a testre szabott szabályzatot és emailben visszaküldik.
A szabályzatot az EÜF számára a hivatali kapun keresztül, vagy az euf@bm.gov.hu e-mail címre kell elküldeni.

Kérjen ajánlatot!

E-ügyintézés

Azoknak az önkormányzatoknak, akik az ASP csatlakoztatási pályázatban nem kapnak támogatást az elektronikus ügyintézésre (1-es támogatási kategória), de a rendszeres informatikai biztonsági tanácsadásra (a 2013. évi L. törvénynek megfelelő informatikai biztonsági rendszer törvényi fenntartására, képviseletére, az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelős személy feladatainak ellátására) szerződéssel rendelkeznek, vagy azt megkötik, támogatjuk az elektronikus ügyintézés bevezetését.

Azoknak az önkormányzatoknak, akik megrendelik az ASP csatlakoztatási projekt:

Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása szolgáltatásokat (1-es támogatási kategória esetén), Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása és Önkormányzatok elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása szolgáltatásokat (2-es támogatási kategória esetén)

Az Információátadási szabályzat az Elektronikus ügyintézéshez és az Iratkezelési szabályzathoz kapcsolódik, ezért az arra megbízással rendelkezőt keressék az erre vonatkozó kérdéseikkel.

Kérjen ajánlatot!

Az ASP pályázatírással, projektmenedzsmenttel, alkalmazandó dokumentumokkal kapcsolatosan elsősorban a saját pályázatíróval való együttműködést javasoljuk, informatikai eszközök beszerzésével a saját rendszergazda vagy informatikai beszállító, informatikai biztonsági szabályzattal kapcsolatosan az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelős bevonásával (ha vannak).

Ha a pályázattal, szolgáltatással, csatlakozási feladatokkal kapcsolatban kérdése, kérése van, akkor keressen meg az elérhetőségeken.

Az IP Monitoring Kft. vállalja az ASP csatlakozással kapcsolatos szolgáltatások teljes körű elvégzését (előleg nélkül, referenciával, garanciával):
  • Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása
  • Önkormányzatok elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása
  • Önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítása, migrációja (szakrendszerek szállítójával együttműködve)
  • Tesztelés, élesítés (szakrendszerek szállítójával együttműködve)
  • Egyedi igény esetén pályázatírás, eszközbeszerzés

Kérjen ASP migrációs ajánlatot, szolgáltatásra vonatkozó szerkeszthető Ajánlattételi felhívás minta:

Ajánlattételi felhívás minta Ajánlattételi felhívás minta szakrendszerenként

2017 Augusztus 30.

Módosult a Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás

Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-csatlakoztatsi-konstrukci-az-nkormnyzati-asp-rendszer-orszgos-kiterjesztshez-cm-felhvs-6

Változások összefoglalásának megtekintése

2017 Március 31.

Ismét módosult a Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás

Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-csatlakoztatsi-konstrukci-az-nkormnyzati-asp-rendszer-orszgos-kiterjesztshez-cm-felhvs-5

A 2. ütemben csatlakozó önkormányzatok számára legfontosabb információ, hogy a pályázat beadási határideje megváltozott:

Módosuló pont megnevezése

Korábbi szöveg

Új szöveg

4.3 pontja: A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletben nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében: 2017. február 6. - 2017. április 3. között lehetséges

Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletben nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében: 2017. február 6. - 2017. április 21. között lehetséges

2017 Július 26.

Az EUF közzé tette az Információátadási szabályzat kitöltési útmutatót

Letölthető: https://euf.gov.hu/a-helyi-onkormanyzatok-altal-az-informacioatadasi-szabalyzatban-megadando-adatok

Belügyminisztérium tájékoztatót küldött az Önkormányzatoknak: Információátadási szabályzataikat, vagy ha módosításra került sor, akkor a módosítottat küldjék el a Felügyeletnek.

Azoknak az önkormányzatoknak, akik megrendelik az ASP csatlakoztatási projekt:
Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása szolgáltatásokat (1-es támogatási kategória esetén),
Működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása és Önkormányzatok elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása szolgáltatásokat (2-es támogatási kategória esetén)

Az Információátadási szabályzat az Elektronikus ügyintézéshez és az Iratkezelési szabályzathoz kapcsolódik, ezért az arra megbízással rendelkezőt keressék az erre vonatkozó kérdéseikkel.

2017 Március 13.

Ismét módosult a Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás

Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-csatlakoztatsi-konstrukci-az-nkormnyzati-asp-rendszer-orszgos-kiterjesztshez-cm-felhvs-4

A 2. ütemben csatlakozó önkormányzatok számára legfontosabb információ, hogy a pályázat beadási határideje megváltozott:

Módosuló pont megnevezése

Korábbi szöveg

Új szöveg

4.3 pontja: A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletben nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében: 2017. február 6. - 2017. március 14. között lehetséges

Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletben nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében: 2017. február 6. - 2017. április 3. között lehetséges

2017 Február 13.

Ismét módosult a Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás

Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-csatlakoztatsi-konstrukci-az-nkormnyzati-asp-rendszer-orszgos-kiterjesztshez-cm-felhvs-3

A 2. ütemben csatlakozó önkormányzatok számára legfontosabb információ, hogy a pályázat beadási határideje ismét megváltozott és projektszintű likviditási terv készítése szükséges:

Módosuló pont megnevezése

Korábbi szöveg

Új szöveg

4.4.2 pontja: Kiválasztási kritériumok

2. Hiánypótoltatható jogosultsági kritériumok pont kiegészítésre került az alábbi tétellel:

„A projektszintű likviditási terv benyújtásra került (amennyiben releváns)”

4.3 pontja: A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletben nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében: 2017. február 6. - 2017. március 6. között lehetséges

Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletben nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében: 2017. február 6. - 2017. március 14. között lehetséges

5.4 pontja: Előleg igénylése

A pont kiegészítésre került az alábbiak alapján:

„Támogatási előleg akkor folyósítható, ha az irányító hatóság a kedvezményezett által benyújtott projektszintű likviditási tervet jóváhagyta.”

6.1 pontja: A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája

A pont kiegészítésre került az alábbiak alapján:

4. Amennyiben releváns, a projektszintű likviditási terv

A Felhívás szakmai mellékletei

A pont kiegészítésre került az alábbi melléklettel:

3. számú melléklet: Projektszintű likviditási terv sablon

2017 Január 30.

Módosult a Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című felhívás

Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-csatlakoztatsi-konstrukci-az-nkormnyzati-asp-rendszer-orszgos-kiterjesztshez-cm-felhvs-2

A 2. ütemben csatlakozó önkormányzatok számára legfontosabb információ, hogy a pályázat beadási határideje megváltozott:

Módosuló pont megnevezése Korábbi szöveg Új szöveg
4.3. pont:
"A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja" került módosításra
2. időszak:
Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletében nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében:
2017. február 1. - 2017. február 28. között lehetséges
2. időszak:
Az ASP Korm. rendelet 4. mellékletében nem felsorolt, jogosult önkormányzatok esetében:
2017. február 6. - 2017. március 6. között lehetséges

Változások összefoglalásának megtekintése

Tisztelt Partnereink! Migrációval kapcsolatos probléma, kérdés esetén az E-Szoftverfejlesztő Kft-t keressék, az alábbi elérhetőségeken:
eszoftirodafgy@gmail.com, migracio@eszoft.hu, telefon: +36 44 449 153, +36 70 775 32 97